MAGYAR MILLENIUM PARK
A Magyar Millennium Park, ami Új-Zéland
egyetlen magyar emlékműje, a néhai tiszteletbeli főkonzul Szentirmay Pál
álmának megvalósításaként látott napvilágot 2003-ban, egy évvel a főkonzul
halála után. Új-Zéland akkori kormányfőasszonya, Dame Silvia Cartwright
nyitotta meg kétszáz új-zélandi magyar jelenlétében, és Sebestyén Márta
művésznő tisztelte meg az összegyűlteket a megható éneklésével.
A park alapítása örök gyújtópontot ad
az itt lévő magyaroknak. Az idetelepedett magyarok a befogadó országuk,
Új-Zéland iránti háláját szándékozza kifejezni, egyben a magyarörökséget jelképes
hagyatékként biztosítja a jövőbeli új-zélandi magyar generációk számára. A park
létrehozását elsősorban Wellington városának köszönhetjük, aki bérmentesen adja
hozzá a helyiséget. Maga a parkot az új-zélandi magyarok valósították meg,
akiknek élén rengeteget dolgozott egy csoportnyi wellingtoni magyar. Szintén
kulcs szerepet vállalt a Magyar Országgyűlés, aki nagylelkűen megoldotta a
székely kapu Székelyföldön való megfaragását és kijuttatását.
A parkocska főbb elemei a székely kapu,
az un. Szabadság kopjafa, négy darab dedikált pad, valamint az adományozók
emléktéglái és a körülötte lévő kertecske. 2008. március 15-én sor került egy
zászlórúd és egy információs tábla felavatására, valamint egy új-zélandi
magyarok kincseit őrző idő-kapszula (time capsule) elhelyezésére.
A wellingtoni tiszteletbeli főkonzul a
Magyar Millennium Park védnöke; a park fenntartásáról pedig a Magyar Millennium
Park tröszt gondoskodik.
A helyi magyarok minden magyar nemzeti
ünnepről való megemlékezést a Magyar Millennium Parkban tartanak meg. A
környéken dolgozó helybéliek pedig rendszeresen ott pihennek meg.
További információ: magyarmillenniumpark.org.nz
MAGYAR MILLENNIUM PARK TRUST
elnök: Szentirmay Klára
cím: PO Box 29-039 Ngaio Wellington 6443
tel: +64 21 9077487
e-mail: klara.szentirmay@gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése